Növelte bevételét a Masterplast – Pályázati forrásokra várnak a beruházók


Az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 2,5 %-kal növelte magyarországi forgalmát a Masterplast Kft. Bár van érdeklődés a szigetelőanyagok iránt, a visszajelzések alapján felpörgethetné a piacot a pályázati források megjelenése. A Masterplast Kft. a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére az első félévben is növelni tudta bevételét, forgalma a 2011. január-júniusi időszakban 2,865 milliárd forint volt, […]

Az első félévben az egy évvel korábbihoz képest 2,5 %-kal növelte magyarországi forgalmát a Masterplast Kft. Bár van érdeklődés a szigetelőanyagok iránt, a visszajelzések alapján felpörgethetné a piacot a pályázati források megjelenése. A Masterplast Kft. a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére az első félévben is növelni tudta bevételét, forgalma a 2011. január-júniusi időszakban 2,865 milliárd forint volt, ez 2,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

„Elégedettek lehetünk az első félévben elért eredményekkel, hiszen bővülést sikerült produkálnunk, miközben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első négy hónapban a hazai építőipar termelése az egy évvel korábbihoz képest 9,6 százalékkal volt kevesebb” – értékelte a féléves teljesítményt Pécsi László, a Masterplast Kft. anyavállalata, a Masterplast Nyrt. közép-európai régiójának vezetője.

„Bár a forintban mért bevétel növekedésében az exporttevékenységünk miatt szerepet játszott a hazai deviza gyengülése is, a bővüléshez hozzájárult az is, hogy mind a lakosság, mind a közintézmények és a vállalatok egyre tudatosabban tervezik meg építési, felújítási beruházásaikat” – mondta el Pécsi László. „A saját tapasztalataink és a partnereink visszajelzései alapján is sokan érdeklődnek a fűtési költségeket csökkentő fejlesztések iránt, azonban a potenciális beruházók jelentős része kivár, bízva a pályázati források megjelenésében. Éppen ezért lenne minél sürgősebb a spórolni vágyók, illetve a hazai szigetelőanyag gyártók és forgalmazók számára is, ha megnyílnának a források az energetikai felújításokat tervezők előtt” – tette hozzá Pécsi László.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.