Drámai körülmények között is tartotta magát a Masterplast


 2013. első negyedévében közel 14 millió eurós bevételt ért el a Masterplast Csoport. A vállalat értékesítése a rendkívüli időjárási körülmények ellenére sem esett vissza számottevően, adózott eredménye kissé javult. 2013. első három hónapjában 13,997 millió eurós árbevételt ért el a Masterplast Csoport, ami 6 százalékkal marad el az egy évvel korábbi forgalomtól. Nem történt érdemi változás az […]

 2013. első negyedévében közel 14 millió eurós bevételt ért el a Masterplast Csoport. A vállalat értékesítése a rendkívüli időjárási körülmények ellenére sem esett vissza számottevően, adózott eredménye kissé javult.

2013. első három hónapjában 13,997 millió eurós árbevételt ért el a Masterplast Csoport, ami 6 százalékkal marad el az egy évvel korábbi forgalomtól. Nem történt érdemi változás az új lakóépületek és felújítások piacán az első negyedévben, azonban a társaság árbevételét jelentős mértékben befolyásolta a rendkívül hosszan elhúzódó téli időjárás, ami hetekig lehetetlenné tette az építőipari munkák megkezdését márciusban is. A rendkívüli időjárás hatását mutatja, hogy február végén a cégcsoport forgalma még mintegy tíz százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket.

A társaság által gyártott homlokzati hőszigetelő rendszer forgalma 4 százalékkal növekedett az első negyedévben, és ezzel részesedése a teljes bevételből 44 százalékra emelkedett. Jól teljesített a cégcsoport az építőipari kiegészítő termékek területén is, ebben a szegmensben 6 százalékos volt a növekedés. Ugyanakkor csökkent a vállalat forgalma a tetőfóliák és tető-kiegészítők, a bitumenes hullámlemezek, a szárazépítészeti termékek csoportjában és  -csekély mértékben – a nagyrészt a felújítási piachoz köthető hő-, hang- és vízszigetelő anyagok esetében is.

A forgalom visszaesésével csökkent a vállalat üzleti nyeresége, amit tovább rontott, hogy közel 200 ezer euróval nőttek a társaság egyéb működési ráfordításai a tavalyi évhez képest. Ennek hátterében elsősorban a Csoport déli régió országainak (Szerbia, Horvátország, Macedónia) kinnlevőségeire képzett céltartalék növekedése áll. A Masterplast üzleti tevékenységének eredménye 2013. első negyedévében -1,18 millió euró volt, ami 658 ezer eurós csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest.
A társaság pénzügyi eredménye csökkenő kamatkiadásainak és kedvezőbb árfolyam eredményeinek köszönhetően jelentősen javult adózás előtti eredménye eredménye nagyságrendileg a tavalyi év szintjén volt, míg adózás utáni vesztesége 1,199 millió euróról 1,1 millió euróra csökkent.

A Masterplast Csoport alkalmazottainak száma 2013. március végén – elsősorban a bővülő gyártási tevekénységnek köszönhetően – 17 fővel haladta meg az egy évvel korábbi létszámot. A vállalat gyártásfejlesztési beruházásai közül a sepsiszentgyörgyi EPS gyár 2012 őszén, valamint az átadott káli üvegszövet-gyár 2013 márciusában kezdte meg a működését, míg az ukrán EPS és ragasztógyárban várhatóan 2013 második felében indul meg a termelés.

„Rendkívüli körülmények között is sikerült megőriznünk piaci pozíciónkat és stabilizálni bevételünket, ami azt mutatja, hogy jó úton jár a cégcsoport” – mondta el az eredményekkel kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. vezérigazgatója.

„Figyelembe véve, hogy a vállalat forgalmában az első negyedév részesedése a legkisebb, a következő hónapok jó teljesítménye ellensúlyozhatja az ebben az időszakban tapasztalt kismértékű csökkenést. Bizakodásra ad okot az is, hogy a Masterplast áprilisi értékesítési eredményein már érezhető volt, hogy az építőipari fejlesztések, beruházások nem maradtak el, csupán az időjárási körülmények miatt átütemezték azokat. A múlt évben, illetve az idén elindult üzemeink kapacitásának folyamatos bővülése pedig jó alapot teremt ahhoz, hogy teljesítsük a 2013-as terveinket” – tette hozzá a társaság vezérigazgatója.

A Masterplast Csoport jelentős, összesen mintegy 1,1 millió eurós rendkívüli bevételre tesz szert 2013. második negyedévében a nagyváradi raktárát érintő 2012. szeptember 11-i tűzeset kapcsán. A társaságnak az Allianz Biztosító 1,06 millió eurónyi kártérítést fizet, a fennmaradó rész pedig a leégett raktárépület még hasznosítható épületelemeinek értékesítéséből származik majd.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.