Jelentős szerb állami támogatással fejleszti szabadkai üvegszövet gyárát a Masterplast


A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását, mely három ütemben, 2017-re készülhet el. A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége. A Masterplast, a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó- és forgalmazó vállalata ezzel Európa három legnagyobb […]

A szerb állam 2 millió euróval támogatja a Masterplast történetének eddigi legnagyobb, 8,4 millió eurós szabadkai beruházását, mely három ütemben, 2017-re készülhet el.

A 25 százalékos önerővel megvalósuló új gyáregységnek köszönhetően ugrásszerűen, 80 millió négyzetméterre emelkedik az éves szinten előállítható üvegszövet mennyisége. A Masterplast, a kelet-közép-európai régió egyik vezető hőszigetelőanyag-gyártó- és forgalmazó vállalata ezzel Európa három legnagyobb üvegszövet gyártójának egyike lesz. Ez a lépés jól illeszkedik a vállalat kereskedelmi politikájába, melynek alapján a társaság értékesítésének fókusza a nagyobb nyereségtartalmú termékek irányába mozdul el.

Vasárnap a szerb gazdasági miniszter, Željko Sertić 2 millió euró vissza nem térítendő támogatásról írt alá szerződést a Masterplast szerb leányvállalatának ügyvezető igazgatójával, Bunford Tivadarral. A mintegy 600 millió forintnyi támogatás a Szabadkán 2017-ig 8,4 millió euróból megvalósuló beruházás egyik jelentős forrása.

A megállapodás alapján a szerb állam az üvegszövet-gyártó egység felfutását követően 10 évig társaságiadó-mentességet biztosít a magyar vállalatnak. A támogatásért cserébe a Masterplast tartósan 205 fővel bővíti alkalmazotti létszámát. 2017-től a szabadkai üzem 3 műszakban összesen 80 millió négyzetméter üvegszövet előállítására lesz képes évente, így a vállalatcsoport Európa három legjelentősebb üvegszövet gyártójának egyike lesz.A beruházás a Masterplast tervei szerint már a felfutását követő 4-5 éven belül megtérülhet, és jelentősen javítja a vállalat eredménytermelő képességét.

A Masterplast azt követően döntött szabadkai gyáregységének bővítése mellett, hogy a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jegyzett vállalatcsoport az értékesítés fókuszát a szigetelőrendszereken belül az üvegszövetre és tetőfóliára helyezte az elmúlt évben, megtartva ugyanakkor a társaság korábbi termékpalettáját is. Az üvegszövet-gyártás bővítése stratégiai jelentőségű a Masterplast számára, ugyanis ennek a terméknek a piacán rendelkezik a legtöbb tapasztalattal, valamint a termékek szállítása gazdaságos, így megalapozhatja az elsősorban nyugat-európai piacokon tervezett további növekedést.

A vállalat Szabadka mellett Kálon közel két éve gyárt üvegszövetet, míg Szabadkán a tavalyi év végén, 400 ezer eurós beruházással indította el első üvegszövet előállítására alkalmas gyártósorát. Az új beruházás helyszínének kiválasztásakor fontos szempont volt a szerb kormány támogatása mellett az is, hogy Szabadkán régóta komoly hagyománya van a szövőiparnak, és a jelentős munkaerőt igénylő gyártáshoz megfelelően képzett, valamint kedvező költségű munkaerő áll rendelkezésre.

Az összesen 8,4 millió eurós, 2017-re elkészülő beruházás 2 millió euró vissza nem térítendő támogatásból, 2,1 millió euró saját erőből és 4,3 millió euró bankhitelből tevődik össze. Az 1,3 millió euróból megvalósuló első ütem a tervek szerint idén nyárra, a 4,1 millió euróból finanszírozott második ütem 2016 nyarára, és az utolsó, 3 millió euró beruházási igényű ütem 2017 tavaszára készülhet el. A gyártósorok felfutása után a maximális 80 millió négyzetméter kapacitás kihasználása esetén a szabadkai beruházás mintegy 20 millió euró árbevételt hozhat a tavaly 81,6 millió euró árbevételű Masterplast számára. A beruházás részben az üvegszövet iránt növekvő vevői igényt elégítheti ki, részben pedig a jelenleg továbbértékesítésre vásárolt távol-keleti termékeket válthatja ki.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.