A harmadik negyedévben 24,25 millió eurós bevételt ért el a Masterplast Nyrt., ez tíz százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A visszaesés hátterében a cég stratégia-váltása áll, melynek keretében az üvegszövet esetében a kereskedelmi termékekről átállnak a saját gyártású termékek forgalmazására. A szabadkai üzem kapacitásának felfutásával folyamatosan nő a kibocsátás, valamint a vállalatnál dolgozók […]

A harmadik negyedévben 24,25 millió eurós bevételt ért el a Masterplast Nyrt., ez tíz százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

A visszaesés hátterében a cég stratégia-váltása áll, melynek keretében az üvegszövet esetében a kereskedelmi termékekről átállnak a saját gyártású termékek forgalmazására. A szabadkai üzem kapacitásának felfutásával folyamatosan nő a kibocsátás, valamint a vállalatnál dolgozók létszáma is, amely több mint 100 fővel emelkedett az utolsó negyedévben.

A Masterplast Nyrt. 24,25 millió eurós forgalommal zárta a július-szeptemberi időszakot, ez tíz százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A visszaesésben meghatározó szerepet játszott, hogy a kiemelt jelentőségű üvegszövet esetében stratégia-váltás zajlik a társaságnál, melynek lényege, hogy a kereskedelmi termékekről átállnak a saját gyártású termékek forgalmazására. Míg korábban más gyártók termékeit is értékesítette a cég, addig 2016 harmadik negyedévétől a legnagyobb európai uniós piacain kizárólag a vállalat saját káli, illetve szabadkai üzemében előállított üvegszövetet forgalmazza. Az összesen 8,4 millió eurós, három ütemből álló, várhatóan jövő tavasszal lezáruló szabadkai fejlesztésnek köszönhetően folyamatosan nő a termelési kapacitás, ugyanakkor a kereslet egyelőre felülmúlja azt.
A forgalmi visszaesés összetétele és az egyes piacok helyzete is vegyes képet mutatott az utolsó negyedévben.  A Masterplast Csoport bevételének legnagyobb részét adó magyar piacán általánosan javuló iparági környezet mellett 7 százalékkal növelni tudta a forgalmát az egy évvel korábbihoz képest. Ez alatt élesedő piaci helyzettel találta szemben magát a vállalat Romániában, Ukrajnában és Szerbiában is, ami negatívan hatott a bevételeire. Az export 13 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól és átmenetileg visszaesett az egyéb európai uniós piacokon is az értékesítés, aminek hátterében a saját gyártású üvegszövet eladásra történő áttérése áll.
A csökkenő forgalom okozta fedezet kiesést a Masterplast működési hatékonyságának javításával részben ellensúlyozta, emellett a cég hitelezési vesztesége tovább mérséklődött, míg gyártási önköltsége javult. A vállalat EBITDA eredménye 1,8 millió euró volt a harmadik negyedévben, szemben az egy évvel ezelőtti 2,2 millió euróval, ugyanakkor az első kilenc hónapot figyelembe véve az EBITDA eredmény a tavalyi bázis szintjén zárt. A szabadkai beruházás második fázisa befejeződött a harmadik negyedév végén, aminek köszönhetően számottevő mértékben nőtt a Masterplastnál dolgozók száma. Míg június végén 681-en voltak a cégnél, addig szeptember végén már 818-an, akik közül 238-an dolgoztak a szerbiai üzemben.

„A harmadik negyedévben már érezhető volt a kormányzati intézkedések pozitív hatása a magyar piacon, azonban mivel a szigetelő anyagok az építkezés későbbi fázisaiban kerülnek beépítésre, egyelőre kevésbé mutattak növekedést a lakossági vásárlások. A kiadott építési engedélyszám növekvő tendenciája, illetve az augusztusban pályázatra kiírt, családi házakra is lehívható Otthon melege program a következő negyedévekben már éreztethetik kedvező hatásukat, mind az új lakások, mind a felújítási szegmensben – mondta el Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója. „Az egyre fokozódó verseny és a piac telítettsége több jelentős piacunkon – Szerbia, Románia, Horvátország, Ukrajna – megnehezíti az ágazat szereplőinek helyzetét, és a felfutó gyártási kibocsátás ellenére a sajátgyártású üvegszövet ellátásra való áttéréssel átmeneti kapacitás hiány még adódhat” – fűzte hozzá Tibor Dávid.

 


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.