A Patrónus Ház Nonprofit Kft személyes érintettség révén jött létre 2016 decemberében azzal a céllal, hogy támogatott lakhatás formában létrehozzon egy otthont autizmus és egyéb értelmi fogyatékkal élő fiatal felnőtt számára.
Az otthon 2019 augusztus elején megnyitotta kapuit, amely bentlakásos lehetőséget nyújt 12 fő autista fiatal számára. A közel 500 négyzetméteres otthonban minden lakó saját, önálló szobában kap elhelyezést. A nagy közös terek mellett relaxációs szoba, sószoba és tornaszoba is kialakításra került.
Az otthon belső kialakításához szükséges szárazépítészeti alapanyagok és a homlokzati szigetelőrendszer kedvezményes beszerzéséhez a cég egyedi megállapodást kötött a Masterplast Nyrt-vel 2018 novemberében.
„Az utóbbi időben hirtelen megnövekedett kivitelezési és anyagköltségek mellett hatalmas segítséget jelentett a Masterplast támogatása. A megállapodásnak köszönhetően a tervezett költségekhez képesti jelentősen kedvezőbb beszerzés lehetővé tette, hogy az autista fiatalok számára a kertben szenzoros fejlesztést segítő eszközöket is telepítsünk. Hálásan köszönjük a Masterplast Nyrt-nek, hogy támogatta otthonunk létrehozását!” – tette hozzá Németh Ildikó a Patrónus Ház Nonprofit Kft. vezetője.
Masterplast Nyrt.
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.