Immár harmadik alkalommal zajlott Sárszentmihályon a Masterplast központi telephelyén az a kisiskolásoknak szervezett céglátogatási program, amely során igyekszünk a gyerekek számára érdekes és gyakorlatias módon bemutatni a vállalat életében kulcsszerepet játszó folyamatokat és az azokhoz kapcsolódó munkahelyek működését kollégáink segítségével.

A tanév második hetének utolsó napján ezúttal a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola 4.b /osztályos tanulói látogattak el hozzánk Kaposiné Klock Orsolya osztályfőnök vezetésével. A 27 kisdiák egy igazán tartalmas napot töltött el velünk.

 

Sasgodó Erika HR munkatárs a Masterplast nevében fogadja és üdvözli a gyerekeket a Nagyvárad konferencia és oktatási teremben

Fotó: Masterplast

 

A céglátogatási program célja, hogy minél kézzelfoghatóbban bemutassuk a gyerekeknek a vállalat és különösen az egyes munkahelyek valódi működését. A program során a gyerekek valós-életszerű körülmények között tapasztalhatják meg, hogy milyen az élet egy igazi munkahelyen, milyen feladatokkal és kihívásokkal kell a munka során megbirkózni. Emellett a program összeállításánál természetesen gondosan ügyeltünk a gyerekek érdeklődését fenntartó színes és játékos elemek alkalmazására. Mindezek a bemutatókat tartó kollégáink lelkesedésével párosulva tették igazán érdekessé a napot a fiatalok számára.

 

Lelkes kis csapatokat alkottak a gyerekek munkatársainkkal a cégbemutató látogatás alkalmával. Maksa Tibor kollégánk kíséri a vendégeinket.

Fotó: Masterplast

 

A program során a Masterplast rövid-interaktív bemutatását követően 9 szervezeti egység működését mutattuk be a gyerekeknek. A központi irodaházban a pénzügy, a számvitel, a minőség ellenőrzés, az export értékesítés és a beszerzési osztály kötelékébe tartozó konténeres fuvarszervezés munkatársai adtak ízelítőt. Míg a központi telephelyen működő gyártási-konfekcionálási részleg, a logisztikán belül az áruátvétel, valamint a szállítmányozás és raktározás munkafolyamatai kerültek terítékre. A tanulók menet közben megtudhatták, hogy milyen kompetenciákkal-készségekkel és milyen iskolai végzettséggel tölthető be egy-egy pozíció. De a gyerekek nem csak bepillantást nyerhettek a munkahelyekbe, hanem minden állomáson feladatokat is kaptak, aminek végrehajtását követően a munkapont vezetők pecséttel látták el a teljesítmény füzeteiket, amiket a program végén a humán erőforrás osztályon ajándékokra cserélhettek be a kisdiákok.

 

Az adminisztráció komoly és felelősségteljes feladat. Lukács Karolina, Szőke Anikó és Horváth Tímea számviteli munkatársaink a könyvelés rejtelmeibe avatják be a kíváncsiskodókat, akik feladatul néhány számla lekönyvelését kapták az Axapta vállalatirányítási rendszer használatával.

Fotó: Masterplast

 

Hogyan jutnak el hozzánk a világ messzi tájairól az alapanyagok? Fekete Krisztián beszerző kollégánk megmutatta, majd konténeres fuvarszervezési feladatokat adott a gyerekeknek.

Fotó: Masterplast

 

Az állandó minőség mindennek az alapja. Göndöcs Konstantin anyagmérnök különböző minőség vizsgálatokat mutatott be a gyerekeknek, akik ki is próbálhatták az EPS égési tesztjeit.

Fotó: Masterplast

 

Göndöcs Konstantin az üvegszövet szakítószilárdsági tesztjét is bemutatta a csoportoknak.

Fotó: Masterplast

 

Pill Attila műszakvezető mutatja be a raktár működését.

Fotó: Masterplast

 

Itt bizony rend a lelke mindennek, amibe a gyerekek is belekóstolhattak és feladatként könnyű PEP habokat pakoltak.

Fotó: Masterplast

 

Mondy Zsolt gyártásvezető mutatja be a vakolat és színkeverés mesterfogásait.

Fotó: Masterplast

 

A vakolat és színkeverés elméleti ismertetője alapján a vállalkozó kedvű gyerekek le is keverhették a különböző színeket.

Fotó: Masterplast

 

A Masterplast logisztika több, mint szállítás, sofőrjeink a partnerkapcsolatok fontos láncszemei. A gyerekek figyelmesen végig hallgatták az előadásokat, de a legjobban mégis ez a feladat tetszett nekik. Masterplast kamionnal megtenni egy kört a telephelyen, a legjobb móka!

Fotó: Masterplast

 

Természetesen a targonca kipróbálására is bőségesen akadtak jelentkezők.

Fotó: Masterplast

 

A hangulatra most sem lehetett panasz, a gyerekek nagyon jól érezték magukat és élményekkel feltöltődve zárhatták a hetet.

Fotó: Masterplast

 

„Rendkívül jól szervezett és tartalmas programon vehettünk részt, amit hálásan köszönünk a Masterplast munkatársainak! Nagyon értékesek ezek a gyakorlati tapasztalatok a gyerekek számára, akik alap esetben nem tudják, hogy milyen sok féle munkahely létezik egy vállalatban, és egy-egy foglalkozás valójában mit is takar. Úgy vélem, azt is nagyon hasznos volt látniuk, hogy az egyes munkahelyek betöltéséhez ennyire eltérő kompetenciák, készségek és iskolai végzettségek szükségesek, ugyanakkor mindegyik terület nagyon fontos egy cég jó működéséhez. Ez segít jobban megérteni, hogy mindenki jó lehet valamiben, hogy minden munka fontos és a jól végzett munka értéket teremt.” – tette hozzá Kaposiné Klock Orsolya osztályfőnök.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.