Vírusálló üzletmenet a Masterplastnál


Az egészségiparba lépés tovább javíthatja a már elért rekordszintű 10% feletti EBITDA mutatót.

A koronavírus válságra adott gyors válaszreakciókkal, a racionalizált működés és költségcsökkentő intézkedések végrehajtása mellett, több országban is sikeresen pályázott az állami munkaerőmegtartó és beruházási támogatásokra a Masterplast. A hatékony alkalmazkodás elősegítette, hogy a pandémiás válság okozta helyzetben is megtartsa lendületét és tovább fejlődhessen a vállalat. Az ellátás folyamatos fenntartásával, a krízis hónapjai alatt zsugorodó piaci környezetben is növelni tudta részesedését a magyar gyártó, amelynek köszönhetően a negyed év végére jelentősen tompította az áprilisi COVID sokk okozta forgalmi visszaesést. Az árbevétel ugyan 4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, viszont a növekvő kereskedelmi árrésnek köszönhetően 14 százalékos üzemi eredménybővüléssel zárta a második negyedéves időszakot a vállalat. Németországi akvizíciójával az egészségügyi termékek piacán is megjelent a Masterplast, amely új lehetőségeket, és tovább javuló eredményességet hozhat a társaságnak.

 

A folyamatos ellátásnak és a krízis helyzetre adott gyors válaszreakcióinak köszönhetően több országban a versenytársait megelőzve tudott nagyobb piacrészt szerezni a zsugorodó, majd a negyedév második felétől fokozatosan újra induló piacokon a Masterplast. A kiemelkedően teljesítő hazai értékesítés mellett a leányvállalatok is jól helytálltak, míg az export forgalom visszaesését jellemzően az olasz, görög és az angol piacokon kialakult COVID helyzet alakította. A kimagasló júniusi teljesítménnyel a negyed év végére sikerült ledolgozni az áprilisi forgalmi visszaesés nagy részét. Az árbevétel 4 százalékos csökkenését ellensúlyozta a növekvő kereskedelmi árrés. Az üzemi eredmény 2 757 ezer eurós összegével az EBITDA hányad mutatója elérte a 10 százalékos rekordszintet, ami 14 százalékos növekedést jelent a bázis időszakkal összevetve.

 

A társaság hatékonyan élt a vírushelyzet adta beruházási és támogatási lehetőségekkel. Ennek keretében sikeresen pályázott a sárszentmihályi tetőfólia gyártóüzem, valamint logisztikai és infrastrukturális fejlesztések megvalósítására. Emellett a vállalat több országban is élt a munkaerő megtartásra irányuló támogatásokkal.

 

Németországban, az ascherslebeni gyártóegység akvizíciója a tervezett ütemben halad. A társaság irányítása mellett új leányvállalatként, a Masterplast Nonwoven GmbH július 1-étől megkezdte a működését. Nyugat-európai gyártói hátterével a vállalat belép a magasabb nyereség tartalmú egészségipari termékek piacára, amivel jelentősen hozzájárul a forgalom és eredményesség további javulásához.

 

Az áprilisi kényszerszabadságolásokat követően felfutott a termelés a Masterplast gyártóbázisain. Az üvegszövet termelésben májustól már teljes kapacitással működik az üzem és az előrelátható megrendelésállomány mellett ez az év hátralévő részében is így marad. A Hungarocell szigetelőanyagok gyártása folyamatosan magas kihasználtsággal működött, miután a Masterplast közkedvelt hőszigetelő terméke a krízis alatt is keresett volt.

 

A Fidelis BAU Kft. megvásárlásával egyidőben a Masterplast a hazai építőiparban elsőként indította el körkörös gazdálkodást megvalósító programját, a Hungarocell Zöld Programot. Az egyedülálló kezdeményezés lényege, hogy a Masterplast által értékesített, de a kivitelezés során fel nem használt vágási maradék polisztirolokat visszagyűjti, és azokból újra szigetelőanyagot állít elő. A program első évében 10 ezer köbméter anyag újrahasznosítását tűzte ki a legnagyobb magyar építőanyag gyártó.

 

 „A gyors reagálásunknak és a kiváló csapatmunkának köszönhetően sikeresen helytálltunk a vírushelyzetben, és piacrészünk növelésével, eredményesen zártuk a második negyedévet. A jövőre vonatkozóan is pozitívak a várakozásaink. Kedvezőbb környezetben az összes nagyobb piacunkon növekedéssel számolunk a második félévre, amelyet a versenytársaknál hatékonyabb alkalmazkodásunk és az egészségiparba történő belépésünk is eredményesen támogat.” fűzte hozzá Tibor Dávid a Masterplast elnöke.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.