Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ. A weboldalunkon való böngészéssel hozzájárul a sütik használatához.

Rendben

Új magyar kispapírok jelentek meg a régiós indexben


Kisebb változásokat hoz csupán a magyar cégek számára a CEE Plus index június végi átsúlyozása írja Kadlót Tibor a Világgazdaság újságírója.

Kisebb változásokat hoz csupán a magyar cégek számára a CEE Plus index június végi átsúlyozása.

 

A hét régiós ország (Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) legnagyobb tőzsdei forgalmú vállalatait tartalmazó, Varsói Értéktőzsde által számított részvénykosárba júliustól első alkalommal bekerülnek a Masterplast, a Waberer’s és a Rába papírjai is, kihullanak viszont onnan az Appeninn, a Delta Technologies, a Nutex, valamint az április derekától – felügyeleti szankció miatt – egyébként sem kereskedhető OTT-One részvényei.

 

A távozó hazai részvények együttesen is alig fél ezrelékes súlyt képviselnek az indexben, a három magyar újonc pedig mindössze egytized százalékkal esik majd a latba. Az érintett cégeknek így inkább csak presztízsértékű az inklúzió.

 

A nagyobb befektetési- és nyugdíjalapok sokkal inkább a régiós MSCI benchmarkot, valamint a bécsi börze CECE indexét követik, így várhatóan az OTP fél százalékkal emelkedő súlya sem jelent majd komolyabb vételi erőt a hazai nagybank piacán, amely 9,88 százalékkal továbbra is a második legnagyobb komponense lesz a régiós indexnek az Erste mögött. A Mol súlya nagyjából 10 bázisponttal csökken majd, a Richteré pedig hasonló mértékben emelkedik, ezzel a két nagypapír helyet cserél, és a gyógyszergyártó hajszálnyival megelőzi a hazai olajrészvényt. Nem módosul viszont érdemben a Magyar Telekom, az Opus, a 4iG és az Akko mérete sem.

 

A fenti változások révén júliustól eggyel kevesebb, 10 magyar papír forog majd a CEE Plus kosárban, a magyar részvénypiac súlya azonban – döntően az OTP-nek köszönhetően – 0,6 százalékkal 17 százalék fölé emelkedik majd.

 

Nagyobb horderejű változások jönnek a lengyel cégeknél, a varsói börzén nemrégiben debütáló két kiskereskedelmi óriás is rögtön nagyobb helyet könyököl magának. A „lengyel Amazonnak” is becézett Allegro internetes kereskedőház közel négy százalékkal a hatodik legnagyobb súllyal kerül be a részvényindexbe, az online térrel szemben továbbra is hagyományos bolthálózatára építő Pepco pedig 0,76 százalékkal a 28. lesz majd a rangsorban a 153 tagúra bővülő kosárban.

 

A ruházati és lakberendezési termékeket forgalmazó Pepco március végén lezárt első üzleti féléve egyébként meglehetősen jól alakult a csütörtök reggel közzétett beszámoló alapján. Az Európa-szerte már 3246 – ebből Magyarországon közel 200 – egységgel rendelkező társaság forgalma 4,4 százalékkal kétmilliárd euróra gyarapodott, EBITDA-ja pedig csaknem 17 százalékkal 324 millió euróra hízott, amelyből 90 milliós adózott nyeresége származott. Az erős eredmény a pandémia második és harmadik hulláma alatt is folytatott boltexpanziónak köszönhető, a Pepco 225 új üzletet nyitott fél év alatt.

 

A kilátásokkal kapcsolatban a menedzsment kiemelte, hogy rövid távon a működési környezet továbbra is változékony lesz a vírus és az újabb variánsok miatti nagyfokú bizonytalanság miatt, azonban hosszabb távon a fogyasztói szokások normalizálódásával és a korlátozások feloldásával ez a bizonytalanság is csökkenni fog.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.