Illés Fanni kiváló paralimpikon úszó a Masterplast márkanagykövete!


Nagy örömünkre szolgál, hogy támogathatjuk Illés Fanni világ-, és Európa-bajnok, többszörös paralimpikon úszó felkészülését és versenyzését, akit mostantól a Masterplast márka nagyköveteként is köszönthetünk. Sok sikert kívánunk neki az augusztus 24-én kezdődő tokiói paralimpián!

Fanni végtaghiányos sportoló, születési rendellenesség miatt alsó lábszárak nélkül és összenőtt ujjakkal született. Három paralimpiai játékokon (2008, Peking2012, London2016, Rio de Janeiro) képviselte Magyarországot a magyar paralimpiai csapat tagjaként. 2019. szeptember 9-én Londonban 100 méter mellen világbajnok lett, így megszerezte az egyenes kvótát a 2020-as tokiói nyári paralimpiai játékokra.

 

2004-ben kezdett el úszni a gerincferdülése miatt, egy héten kétszer. A következő hónapokban az edzések száma megnőtt kettőről négyre, aztán négyről hatra, a végén már mindennap edzett, és másfél év múlva teljesítményével bekerült a paraúszó-válogatottba.

 

Ekkor érezte azt, hogy „rút kiskacsából hattyúvá vált”. Ahogy ő mondja, az úszás segített elfogadni a saját állapotát, valamint sok más fogyatékossággal élő embernél nyitottabbá válnia a világ felé.

 

Küldetése, hogy a sztereotip gondolkodásmódból fakadó falakat ledöntse. „Sokan otthon ragadnak a négy fal között, és nem találják meg a helyüket a társadalomban, mi vagyunk a láthatatlan réteg. Az emberek megbámulnak, mert csak ritkán látnak testi fogyatékossággal élő embereket. Még ha én nem is gondolok hátrányként a lábaim hiányára, ők sajnálni fognak, mert idegen számukra. A szüleim arra neveltek, hogy soha ne ijedjek meg egy váratlan helyzetben, és nem is teszem. Ha valamit a fejembe veszek, azt véghez viszem, akkor is, ha közben kapok pár pofont az élettől. Sokáig azt gondoltam, hogy azért születtem lábak nélkül és összenőtt ujjakkal, hogy paralimpiai bajnok legyek, de most már tudom, azért vagyok itt, hogy kapocs lehessek a fogyatékossággal élő és a »tipikus« emberek között. Csatorna vagyok az információ és az elfogadás számára. Persze egyszer még paralimpiai bajnok is leszek, addig hajtom magam, amíg csak van rá esélyem.”

 

Jelenleg az úszás az élete középpontja, minden más eköré épül fel. A Vasas SC úszója. A jövőben szeretne mentorként foglalkozni a testi fogyatékos úszókkal a parasportban. Közreműködésével indult el az edzője, Szabó Álmos vezette Vasas Paraúszó Szakosztály, az első olyan klub Magyarországon, amely kifejezetten a paraúszók felfedezésére és a kezdő parasportolók profi szintre történő kinevelésére, fejlesztésére szakosodott, nem integrált klubkörnyezetben.

 


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.