A rezsiszabályok változása újra lendületet adhat a lakásfelújításoknak


Az idei harmadik negyedév elején a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tervei kissé visszaestek az előző negyedévhez képest, de a korábbiaknál jórészt így is erőteljesebbek.

Az Otthonfelújítási program támogatásai továbbra is népszerűek, a felújításra készülő családok fele igénybe venne állami támogatást is – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből.

 

 

A GKI negyedévente szervez felmérést a lakosság lakás-felújítási és korszerűsítési terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezése céljából. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül. A jelen – 2022. júliusi – megkérdezés során megkérdezett lakossági minta 1000 fős, nem, életkor, lakóhely és iskolai végzettség szerint reprezentatív.

 

A lakásukra nagyobb összeget költeni kívánó háztartások számában 2018 elejétől az idei első negyedévig egyértelmű emelkedő tendencia volt érzékelhető. Ezt a folyamatot a kormányzati támogatások és a kedvezményes hitelkonstrukciók is támogatták. Ugyanakkor az idei második és harmadik negyedévi felmérés eredményei is a lakásfelújítási és -korszerűsítési szándékok némi csökkenésére utaltak. A 2022. júliusi megkérdezés adatai szerint a háztartások 4%-a biztosan nagyobb összeget kíván költeni a következő egy évben lakóingatlanára, míg 15,7%-uk valószínűleg teszi ugyanezt. Ha e tervek mind megvalósulnak, akkor – a felmérési eredményeket a teljes magyarországi népességre vetítve – közel 800 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobbmunkálatokat a következő egy évben. Ez a szám az egy évvel ezelőttinél 100 ezerrel magasabb, tehát éves összevetésben a felújítási tervek erősödtek. Mivel a felmérés a rezsiszabályok változását bejelentő kormányzati közlés előtt készült, valószínű, hogy elsősorban az energia-hatékonyságot növelő akciók iránt a közeljövőben erősen nőhet az érdeklődés.

 

 

Ahogy korábban, úgy most is a családi házak lakói körébena legerőteljesebb felújítási-korszerűsítési szándék. A társasházi lakások lakói némileg visszafogottabb terveket fogalmaztak meg. A kisebb településeken, azaz a kisvárosokban és a községekben élők e téren jóval aktívabbak (mintegy harmaduk tervez felújtást), mint a nagyvárosokban lakók (itt csak alig minden hatodik háztartás gondol erre). Az egyes generációk közül a legfiatalabbak (azaz a 31 év alatti háztartásfővel rendelkező) családok bizonyultak a legaktívabb tervezőnek (körükben csaknem 40% a felújtást tervezők aránya). Az idősebb generációk, a háztartásfő életkorának előrehaladásával párhuzamosan egyre szerényebb kilátásokat jeleztek.

 

A lakásfelújítást vagy korszerűsítést fontolgató családok csaknem fele, 47%-a az Otthonfelújítási program által biztosított állami támogatást is igénybe venné. (Erre a jelenleg hatályos szabályozás szerint idén év végig van lehetőségük.) Kiemelkedőan magas arányú a támogatás reménybeli igénybevétele a községekben élők (68%) és a 31 év alatti fiatalok esetében (66%). Az állami forrásra számítók átlagosan 2,2 millió forint összegű támogatást vennének fel – a szükséges önerővel együtt így összesen 4,4 millió forint állhat rendelkezésükre.

 

A legnépszerűbb cél a fürdőszoba-felújítás, ez iránt 30% érdeklődött. Sokan szeretnék a belső terek felújítását, és a fűtési rendszer korszerűsítését elvégeztetni (ezek említési gyakorisága 27-27%). A külső nyílászárók cseréjét minden ötödik, hőszigetelési munkálatok elvégzését, illetve napkollektor vagy napelemes rendszer kiépítését minden hatodik válaszadó tervezi.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.