Nagy szintugrást tervez a Masterplast


Közzétette frissített stratégiáját és középtávú eredményvárakozásait a Masterplast. A vállalat az idei évre tervezett adózott eredményét a januárban közzétett 16,5 millió eurós tervhez képest 18,1 millió euróra növelte friss előrejelzésében, amit a hőszigetelő anyagok forgalmazásának erőteljes bővülése és a pénzügyi eredmények jelentős javulása okozott.

Az épületek energiahatékonyságának fókuszba kerülése kedvező környezetet eredményez a társaság piacain, amit a vállalat megvalósult beruházásai és induló gyártásaira alapozva tervez kihasználni. A következő 3 évben újabb szintugrást tervez a Masterplast, az új stratégiai célkitűzés alapján 2025-re az árbevétel megduplázódhat és megközelítheti a 450 millió eurót, miközben a nyereségesség még nagyobb mértékben bővülhet. Az EBITDA a 2022-re előre jelzett 22,8 millió eurós szintről 60,8 millióra ugorhat 2025-ben, míg az adózott eredmény közel 42 millió eurót tehet ki az évtized közepére.

 

A társaság befektetői konferenciáján részletesen ismertette a már megvalósult beruházásait, a 2023-ban indításra kerülő új gyártásokat és a jövő fejlesztéseit. A vállalat intenzív gyártásfejlesztési stratégiát követve 2008 óta mintegy 80 millió euró értékben három fő üzletágában hajtott végre beruházásokat. Az üzleti tervezésben az energiatudatosság, a gyártási hatékonyság és fenntarthatóság hármasa minden folyamatban lévő és jövőben induló fejlesztésnél alapszempontokká váltak. A társaság emellett kiemelt figyelmet fordít a szervezet fejlesztésére és a digitalizációs folyamatok erősítésére. A már termőre fordult fejlesztések közül kiemelkedik az üvegszövet és a tetőfólia gyártás, amelyekben a vállalat meghatározó európai gyártók közé erősödött az elmúlt években. A vállalat szortimentjében alapelemnek számító termékek gyártása jelentős hatással volt az elért növekedésben, ám a teljes kapacitáskihasználtság elérése további bővülési lehetőséget biztosít.

 

A moduláris épületmodulokat gyártó üzletágban jelentős növekedési perspektívát lát a Masterplast. Az építőipari trendek kedvező táptalajt biztosítanak az innovatív technológia piaci térnyeréséhez, ami az épületmodulok üzemszerű gyártásának gyors felfutását eredményezheti. A vállalat az idei évben lezajló fejlesztéseket követően 2023 elején tervezi a piacra lépést. Az új üzletágtól 10 millió eurós árbevétel elérését várják el az első évben, a jövő tekintetében pedig dinamikus felfutással számol a vállalat. Az egészségipari üzletág az iparági sajátosságok miatt lassabban építkezik, de a társaság továbbra is nagy üzleti potenciált lát a szegmensben. A termékportfolió kialakítása megtörtént, a bevizsgálás folyamatban van, majd ezután a gyártás és értékesítés fokozatos felfuttatására tevődik át a fókusz.

 

 

Az építőipari szegmensben újabb beruházásai között domináns a hőszigetelő anyagok gyártásának fejlesztése, ahol a már működő három gyártóüzem mellett a jövő évben további három újabb termelőegység is megkezdi a kibocsátást, 800 ezer köbméterrel növeli kapacitását a műanyag alapú polisztirol hőszigetelőanyagok gyártásában a Masterplast. A társaság földrajzilag diverzifikált fejlesztései révén hatékonyan használhatja ki a szigetelőipar fejlődését az európai piacokon, a közelmúltban bejelentett T-CELL kivásárlási opció lehívása pedig a tervek felett javíthatja az eredményesség bővülését.

 

A hőszigetelőanyag gyártás nagy sztorija azonban még csak ez után érkezik. A vállalat két héttel ezelőtt tette közzé stratégiai döntését, miszerint belép az ásványgyapot hőszigetelő anyagok gyártói közé. Az eseményen bemutatásra került egy kőzetgyapot és egy üveggyapot gyártó üzem létesítéséről szóló beruházási terv, aminek a megvalósításával a vállalat belép az európai hőszigetelőanyag gyártás szűk elitmezőnyébe. A vállalat első ásványgyapot gyártási projektje Szerbiában a Vajdaság déli csücskében, Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) városában létesülő kőzetgyapot gyár lehet. Az új üzemegység évente mintegy 30 ezer tonna kőzetgyapot hőszigetelő anyag kibocsátására alkalmas technológiával jöhet létre. A modern, környezetbarát üzem energiaellátása elektromos áram alapú, amely megfelel az ESG szemléletnek és a fenntarthatósági követelményeknek. A komoly, mintegy 20+5 millió euró értékű projekt megvalósításához állami támogatásra is pályázik a vállalat, ideális esetben a gyár 2024-ben kezdheti meg a kibocsátást. Ezzel párhuzamosan egy üveggyapot gyár indításának tervét is felvázolta a Masterplast, miszerint 25 millió euró értékű beruházással egy 25 ezer tonna kapacitású üzemet létesítenének. A 2025-re megvalósuló fejlesztéssel a közép és dél-európai piacok ellátását célozza a magyar gyártó.

 

Az ásványgyapot, szálas hőszigetelő anyagokat az épületek egészében a padlástól a tetőn át, egészen a lábazatokig, többek között a pinceszerkezetben, a födémek elválasztásánál, a homlokzatokon, a gipszkartonfalazatok belső szigetelése során használják, minden épülettípusnál, legyen szó irodáról, ipari csarnokról, családi- vagy társasházról. Az elmúlt években folyamatosan bővült az ásványgyapot hőszigetelő anyagok iránti kereslet Európában, amelyet a jelenleg elérhető gyártói kapacitások csak korlátozottan képesek kielégíteni. A kibontakozó energiaválság felerősítette az épületek energiahatékonysági korszerűsítésének igényét, amely jelentős piacbővülést eredményezhet a hőszigetelő anyagok piacán. A társaság a szálas hőszigetelő anyagok gyártásával egy jelentős értékesítési potenciállal bíró, magasabb haszonkulccsal forgalmazható termékkörben léphet a meghatározó európai gyártók élmezőnyébe.

Az 50 millió eurós invesztíciót igénylő ásványgyapot gyártásfejlesztési beruházások finanszírozásának biztosításához tőzsdei tőkebevonást tervez a vállalat. A 8-10 milliárd forint értékű részvény rábocsátási tranzakcióra még az idei évben sor kerülhet, amelynek kapcsán az Egyszerűsített Tájékoztató benyújtásra került az MNB felé.

 

 

„A megvalósult gyártási beruházások és akvizíciók megalapozzák az eredményességünket, a jövőre induló hőszigetelőanyag gyártásaink további lendületet adnak a növekedésnek, az újonnan bejelentett ásványgyapot hőszigetelőanyag gyártásfejlesztési projektek pedig új távlatokat nyitnak és az évtized közepére a legnagyobb nemzetközi vállalatok által dominált szűk elitmezőnyébe lépünk. A fejlesztések révén a Masterplast egyedülállóan széles hőszigetelőanyag gyártási portfolióval fog rendelkezni, egyszerre leszünk jelen a műanyag és az ásványi alapú hőszigetelések piacán, amely jelentősen javítja a vállalat versenyképességét és üzleti kilátásait. A tervezett tőkebevonás révén a befektetők is részesedhetnek az iparág és a Masterplast dinamikus fejlődéséből. A hőszigetelés évtizede megkezdődött”– hangsúlyozta Tibor Dávid a Masterplast elnöke.

 

 

A Befektetői konferencia az alábbi linken visszanézhető:

 


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.