Két év alatt megsokszorozódott a tetős szakmát tanulók száma. 2020 őszén aggasztó volt az utánpótlás helyzete a bádogos, tetőfedő, szigetelő és ács szakmában a munkaerő elvándorlás, a szakoktatásban tanulók számának visszaesése miatt. A vészjósló trend azonban az utóbbi két évben megfordult és mostanra már látszik a „fény az alagút végén”.
A VB-re történő felkészülést és a nemzeti részvétel megvalósítását az ÉMSZ és a partnerei közötti páratlan összefogás biztosítja. A versenyre készülő magyar csapat gyémánt fokozatú támogatója a Masterplast, amely a fiatal szakemberek felkészülését minőségi termékekkel és munkaruházattal, míg a svájci versenyre kijutást és a versenyzést pénzbeli támogatással biztosítja.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által a KRÉTA rendszerből összesített országos adatok szerint jelenleg bádogosnak több mint 200, tetőfedőnek több mint 130, szigetelőnek 240-nél is többen tanulnak, holott 2020 őszén számuk még az ötvenet sem érte el.
A szakmák népszerűsége és megbecsültsége érdekében az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) komoly erőforrásokat mozgósít évről-évre. A szakiskolákkal közös együttműködések, a szakmaválasztó rendezvények mellett a tetős szakmák világbajnoksága és az azon elért magyar sikerek is hozzájárultak, hogy ezek a tradicionális mesterségek újra divatba jöjjenek. Ezeknek a nemzetközi megmérettetéseknek köszönhetően az ÉMSZ által képviselt szakmák reflektorfénybe kerülnek, így nyerhetik vissza korábbi presztízsüket.
Az idei világbajnokságra 3 magyar csapat – bádogos, szigetelő, tetőfedő – utazik. A csapattagokat előválogató versenyen választották ki, ők tehát már bizonyították tehetségüket, szakmai rátermettségüket. A hetekig tartó felkészülés alatt mentoraikkal kidolgozzák és begyakorolják a feladatok elvégzéséhez szükséges taktikát. A fiatalok naponta 10-12 órát gyakorolnak a siker érdekében. Magyarország hagyományosan jól szerepel az eddig 13 országot felsorakoztató éremtáblázatban, hiszen eddigi eredményeink alapján jelenleg Svájc, Németország és Ausztria után az előkelő 4. helyet foglaljuk el. Annak ellenére, hogy nálunk lényegesen alacsonyabb a tetős szakmák elismertsége, sokkal kevesebb ilyen szakember dolgozik az országban. Bár az idei versenyen a korábbinál sokkal nehezebb feladatok teszik majd próbára a csapatok szaktudását versenyzőink éremesélyekkel utaznak Svájcba.
A versenyen a zsűriben is képviselteti magát Magyarország: Nemere Judit – a magyar VB felkészülés főtámogatójának – PREFA Hungária Kft. – az ügyvezetője, az ÉMSZ Vezetőség tagja, az idei IFD VB bádogos zsűrijének hivatalos tagja.
A magyar versenyzők:
Lengyel Krisztián
2013-ban végezte el az iskolát. Azért választotta a szakmát, mert mindig változó, hogy milyen feladat vár rá, és az elvégzett munka gyümölcse még sok évig látható. A versenyre az aranyéremért utazik. Bár a feladatokhoz hasonló munkákat végez a mindennapokban, a roppant feszes, 8 órás időkeret megnehezítheti a dolgát. Munka közben zenét hallgat. Szabadidejét két gyönyörű gyermekével, a 2 és fél éves Alen Ébennel és a 6 éves Lia Mollival tölti. Azt is elárulta, hogy amikor 2011-ben megkezdte a gyakorlatát egyből egy magastetőn kellett elvégeznie egy feladatot. Eleinte félt egy kicsit, de elég hamar hozzászokott a magassághoz.
Vlkovszky Norbi
Több generációs bádogos család tagja, így nem volt nehéz számára a szakmaválasztás. 18 éves kora óta dolgozik a szakmában, amelyet büszkén képvisel és nagyon szeret. „Ahány ember, annyi féle csomóponti megoldás létezik, mindig lehet újat alkotni, ami majd sok éven keresztül megmarad” – mondta el a munkájáról. A versennyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Már önmagában az hatalmas eredmény, hogy ide eljuthatok, de szeretném kihozni a lehető legjobbat magamból.” Norbi munka közben legszíveseben rádiót hallgat, szabad idejében pedig motorozni szokott a párjával és barátaival.
Bacsi Áron
5 éve dolgozik a szakmában, ebből 1 évet Ausztriában töltött. Úgy véli, ez a mesterség azoknak való, akik szeretik a kihívásokat „mert kihívás mindig akad egy tetőben”. Első alkalommal vesz részt szakmai versenyen. Reméli, hogy jól szerepel majd, és büszkévé teszi a feleségét és a családját, akik a helyszínen szurkolnak majd neki. A felkészülésről elmondta, hogy sok nehézséggel kellett megküzdeniük, mentoraiktól sok támogatást kaptak és sokat tanultak.
Márk András
2019-ben fejezte be a képzést, iskolás kora óta minden nyáron együtt dolgozott édesapjával. Úgy gondolja, élete egyik legnagyobb ajándéka, hogy azzal keresheti a kenyerét, amit szeret. „Én szeretem a mesterségemet, amely mindig örömet ad és élteti a hitet bennem, hogy a kapott képességemmel jó ügyet szolgálok.” – nyilatkozta. Hatalmas megtiszteltetésként éli meg, hogy hazáját képviselheti egy világversenyen, ahol elsősorban magának szeretne bizonyítani. Bár a felkészülés miatt most nem sok szabadideje van, szereti a motocross-t és konditeremben erősíti magát.
Tamás Kristóf
Kristóf édesapja hatására szerette meg a szakmát, aki a zalaegerszegi Akvaszig Kft szigetelő alkalmazottja több mint 20 éve. Kristóf is ennél a cégnél kezdett el dolgozni, előtte szerezte meg az ÉMSZ és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum összefogásában megvalósított helyi képzés keretében a vízszigetelő képesítést. A fiatal versenyző előtt ígéretes jövő áll. Jó közösségi ember, a versenyre, mint tanulási lehetőségre tekint. Mivel a feladatok csapatmunkát igényelnek, így bízik benne, hogy sikeresen szerepelnek a megmérettetésen.
Nagy Gergő Gábor
Kiskora óta érdekelte a műszaki pálya, kőművesként végzett az iskolában. 9 éve kezdett dolgozni Salgótarjánban a Pentasystem Kft-nél. Kezdetben segédmunkásként tevékenykedett, majd először a bitumenes szigetelést majd a PVC és TPO technológiákat, valamint a bevonatszigetelést tanulta meg. 2021-ben az ÉMSZ és a Szegedi Szakképzési Centrum szervezésében vízszigetelő-melegburkoló szakképesítést szerzett. Pontos, megbízható munkát végez, jó műszaki rálátással rendelkezik, szakmailag felkészült, problémamegoldó képessége sokrétű. Reméli, hogy a sok éves tapasztalat hasznára lesz a világbajnokságon.
A magyar mentorok:
Hidasi Tibor
56 éves bádogos mester, a bádogos mesterség alapjait édesapjától és nagypapájától tanulta. Saját vállalkozását 23 évesen alapította, jelenleg 8 főt foglalkoztat, és már fiával együtt irányítják a céget. Legismertebb munkái között megtalálható a Kalocsai Érsekség, a soproni Tűztorony, a Karmelita kolostor Budapesten.
Az Év Tetője Nívódíj pályázat többszörös díjazottja, tavaly az IFD AWARD-on, a Nemzetközi Tetőfedő Szövetség világversenyén ezüstérmet szerzett a Károlyi-Csekonics Palota tetőfedésével a bádogos szekcióban és ezért miniszteri kitüntetésben is részesült. Az ÉMSZ elnök-helyettese, a Vezetőség aktív tagja, 2018 óta a magyar bádogos csapat VB felkészítője. Munkájában a legszebbnek azt tartja, hogy olyat dolgokat hozhat létre, amelyeket majd unokáinak is büszkén mutathat meg. Első unokáját a következő hetekben várja.
Valyon András
Építőmérnök, egy hazai szakkivitelező vállalkozás tulajdonos vezetője. A szigetelés kivitelezéssel már gyerekkorában kapcsolatba került, mivel édesapja már több, mint 40 éve ebben a szakmában dolgozik. Amit a szigetelésről, mint szakmáról tud, azt mind tőle tanulta. Már 22-23 éve dolgozik aktívan a szakmában, mert már az egyetem alatt is besegítettem a családi vállalkozásba. Pályafutása alatt számos kisebb-nagyobb munkán megfordult az egyszerű családi házak szigetelésétől kezdve a 28000 m2-es csarnok tetőn át egészen a 4-es metró építéséig. Meglátása szerint ezt a szakmát folyamatosan lehet és kell is tanulni, hiszen egyre több új technológia/anyag jelenik meg évről-évre. A szigetelő szakmában elért eredményei elismerésének tekintem, hogy 2022 tavaszától az ÉMSZ elnökeként is helyt kell állnia. Az ÉMSZ legutóbbi vezetőségi ülésén pedig megbízták a magyar szigetelő csapat felkészítésével az idei svájci IFD Fiatal Tetőfedők Világbajnokságára.
Virth Csaba
Tapasztalt bádogos és tetőfedő szakember, a Prefa Hungária Kft. alkalmazástechnikai vezetője, 2010-től az IFD Fiatal Tetőfedők Világbajnokságán induló magyar magas-tetős csapat mentora. Korábban tetőfedő oktatóként dolgozott a veszprémi iskolában, így nem csak a bádogos munkák terén van szakértelme, tapasztalata. Diákjai számtalan hazai és nemzetközi versenyen értek el kiemelkedő eredményeket: az ő felkészítésének eredményeképpen lett bronzérmes Bukarestben 2014-ben a magyar tetőfedő csapat: Sándor István és Szücs Gergő. Szakmai, oktatói munkája példa értékű, a fiatalok képzésében és a további szakmai fejlődésük támogatásában való részvételét a szakma nemzetközi szinten is elismeri. Felkészítőként számára a legnagyobb kihívás, hogy a minőség és mennyiség között megtalálják az egyensúlyt. Elmondása szerint az idei feladatok nagyon komoly felkészülést igényelnek: az ideihez hasonlóan összetett feladat-kiírásra az IFD VB történetében még nem volt példa.
Masterplast Nyrt.
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.