Enyingi diákokkal beszélgettünk önismeretről, pályaorientációról


Pályaorientációs napot rendeztek az enyingi Batthyány Fülöp Általános Iskolában.

Az intézmény minden évben egy napot arra fordít, hogy a gyerekek életkori sajátosságainak és érdeklődési körének megfelelően foglalkozzunk egy kicsit a továbbtanulás, a pályaválasztás kérdésével. Az iskola tanárai és a segítő szülők jóvoltából az idei évben is igen változatos programokon vehettek részt a tanulók.

 

A kisebbek rajzos feladatok segítségével bemutatták szüleik foglalkozását. Amerikából jöttem-et játszottak a megismert foglalkozásokkal, belenéztek Mekk Elek kalandjaiba is. Találd ki játék keretében bekötött szemmel kellett csupán tapintás alapján felismerni az eszközöket.

 

 

A nagyobbaknak tartottak önismereti, és pályaorientációs előadást, amelyben munkatársunk, Mészáros-Németh Anita is részt vett. Beszerzési osztályunk vezetője a lelkes 5. osztályosok figyelmét kötötte le. A beszélgetés során bemutatta a Masterplast vállalatcsoport működését, mesélt a diákoknak a beszerzési munka érdekességeiről, de szóba került a tárgyalásokon, illetve munkahelyen való megjelenés, viselkedés és öltözködés is.

 

Az előadás végén a gyerek egy Hungarocell szigetelőanyagból készült kirakót rakhattak ki, ami kapcsán a vállalatunk egyik legfontosabb termékével is megismerkedhettek.


Masterplast Nyrt.

Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.