Sárszentmihály, 2023. október 26. A harmadik negyedév is veszteséget hozott a Masterplast számára. A piac visszaesése mélyült, ezért a korábbi negatív hatások még a harmadik negyedévben is fennmaradtak. Az árbevétel 30 százalékkal csökkent a bázishoz képest, az intenzív verseny és az alacsony gyártási kapacitáskihasználtság továbbra is nyomást gyakorolt a vállalat jövedelmezőségére. A legnagyobb, 45 százalékos visszaesés Magyarországon tapasztalható, a külföldi piacok ennél lényegesen jobban teljesítenek, bár ott is általános szűkülő trend a jellemző. A megváltozott körülmények között a vállalat a gyártás és az alapanyag készletszintjének optimalizálására, valamint a hatékonyabb energia-gazdálkodásra és költségcsökkentésre fókuszált és szervezeti átalakításokat hajtott végre. Az alkalmazkodási folyamat a harmadik negyedév végére befejeződött, és a vállalat a negyedik negyedévben már javulást vár, ám az idei évre tervezett eredménycélokat a társaság várhatóan nem fogja elérni, szükség szerint módosítja a 2023-ra vonatkozó előrejelzését az év végi adatok alapján.
A harmadik negyedévben -439 ezer euró EBITDA veszteséget számolt el a társaság -1,1 százalék EBITDA hányad mellett. Kumuláltan az EBITDA eredmény mutató -2,9 millió euróra süllyedt, -2,6 százalékos EBITDA hányad mellett. A cég számára kedvező árfolyammozgások javították az eredményt, így a társaság harmadik negyedéves adózási utáni eredménye 598 ezer euró veszteség volt, a Masterplast kumulált adózás utáni vesztesége három negyedév után mintegy 9,9 millió euróra rúgott. A vállalat vezetése az eredményrontó hatások mérséklődésére számít az utolsó negyedévben és az operatív működésben már pozitív eredményt vár, ami azonban nem fogja ellensúlyozni az elmúlt negyedévek veszteségeit, és a vállalat várhatóan nem éri el a korábban közzétett éves előrejelzésében megadott profitot. A társaság szükség szerint módosítja a 2023-ra vonatkozó előrejelzését az év végi adatok alapján.
A Masterplast beruházásai a tervek szerint haladtak. Az idei évben megvalósult fejlesztések közül az új szabadkai és olaszországi hőszigetelőanyag gyárakban a próbagyártások zajlanak, a piaci körülmények miatt a termelés elindítását a negyedik negyedévre tolta ki a társaság. Mindeközben a vállalat Németországban sikeresen átadta a 3 millió euróból megvalósult logisztikai csarnok fejlesztési beruházását, amely a német piac hatékonyabb elérését és a piaci pozíciószerzést támogatja. A társaság célja, hogy hatékonyan alkalmazkodjon a változó piaci körülményekhez, és folytassa az intenzív beruházási stratégia megvalósítását, különösen a kőzet- és üveggyapot gyártási projektek terén. Mindemellett a társaság innovatív fejlesztési területe, a moduláris épületelemgyártó üzletág is lépésről-lépésre halad a piacra lépés útján. A társaság az első próbaprojekteket részint a saját beruházásaiban alkalmazva megvalósította, és a továbbiakban már lakóépületek építése is lehetővé válik a környezetbarát, fenntartható építési technológia alkalmazásával.
„Az iparági aktivitás Európa szerte igazi mélypontra süllyedt, a piacokon egyes termékekben nem ritka az 50 százalékos szűkülés sem, mi a hőszigetelőanyagokkal még relatíve jobb helyzetben vagyunk. Különösen nagy a hazai piac visszaesése, egyértelműen szükség lenne az építőipar, kiemelten az épületenergetikai felújítások támogatására. Nehéz most szépnek látni az eredményeinket, de a piaci pozícióink ebben az időszakban is inkább erősödtek, mintsem gyengültek, a partnereink mellettünk vannak” – jellemezte az építőipar és a Masterplast pillanatnyi állapotát Tibor Dávid a társaság elnöke. „Rövidtávon az eredményességi fordulat még várat magára, ám közép és hosszútávon továbbra is kedvezőek a kilátásaink. Az Európai Unió energiapolitikai célkitűzései, különösen a REPowerEU terv és a “Fit for 55%” intézkedési csomag kapcsán, pozitív környezetet teremtenek a hőszigetelési piacon. Magyarországon a küszöbön álló szabálymódosítások szintén az épületfelújítás és energetikai korszerűsítés felé mozdítják majd az építőipart. Az ellátási láncunkat folyamatosan erősítjük stratégiai beruházásokkal és a következő konjunktúra ciklust jóval erősebb pozíciókból tudjuk majd kihasználni.” – tette hozzá a vállalatvezető.
Masterplast Nyrt.
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 10 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további 30 országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett vállalat 2023-es árbevétele 145,2 millió euró volt.