Az emberi jogok tiszteletben tartása a MASTERPLAST Csoport alapvető értéke, amely áthatja teljes működésünket, legyen szó gyártásról, termékfejlesztésről, értékesítésről vagy érdekelt feleinkkel – munkatársainkkal, befektetőinkkel, beszállítóinkkal, vevőinkkel stb. – történő tevékenységekről.
Támogatjuk és igyekszünk beágyazni az ENSZ üzleti és emberi jogi irányelveit és az OECD multinacionális vállalatokra vonatkozó iránymutatásait az egész üzleti tevékenységünk során, és ösztönözzük partnereinket és beszállítóinkat, hogy ugyanezt tegyék a MASTERPLAST Csoporttal való együttműködés során. Az emberi jogokkal kapcsolatos megközelítésünk a csoport Etikai kódexének és Beszállítói magatartási és etikai kódexének szerves részét képezi.
Az Emberi jogi politika vonatkozik a Masterplast Nyrt-re, a tulajdonában álló leányvállalatokra, azokra a szervezetekre, amelyekben többségi részesedéssel rendelkezik, valamint az általa irányított létesítményekre. A Vállalat elkötelezett a jelen irányelv alapelveinek betartása mellett.
Alapelvnek tekintjük, hogy minden országban, ahol tevékenykedünk, megfeleljünk a jogszabályoknak. Az ENSZ irányadó elveivel összhangban, amennyiben a nemzeti jog és a nemzetközi emberi jogi normák eltérnek egymástól, vagy ellentétben állnak egymással, a nemzeti joghoz tartjuk magunkat, miközben a nemzetközileg elismert emberi jogi alapelveknek a lehető legnagyobb mértékben igyekszünk megfelelni.
Ha a tudomásunkra jut, hogy negatív emberi jogi hatásokat okoztunk vagy azokhoz hozzájárultunk, akkor aktívan együttműködünk az érintett felekkel az ilyen körülmények megszüntetése érdekében.
A MASTERPLAST Csoport együttműködik az érdekelt felekkel, és elkötelezett e politika folyamatos fejlesztése mellett. Ezt a politikát ennek megfelelően módosítjuk és/vagy frissítjük, ha a működésünket érintő jelentős törvényi vagy szabályozási változások következnek be, vagy amennyiben ezt szükségesnek tartja.
Az emberi jogok tiszteletben tartása
Tiszteletben tartjuk az emberi jogokat. Elkötelezettek vagyunk minden ember és közösség méltósága és emberi jogainak tiszteletben tartása mellett, akikkel kapcsolatba kerülünk munkánk során. Semmilyen formában nem okozunk, illetve járulunk hozzá emberi jogi jogsértésekhez. Munkavállalóink kötelesek mindenkit méltósággal, tisztelettel és törődéssel kezelni és megtartani emberi jogait.
Tisztességes foglalkoztatás és esélyegyenlőség
Elkötelezettek vagyunk a munkahelyi egyenlőség előmozdítása, valamint a jogszerű és tisztességes foglalkoztatási és javadalmazási gyakorlat megvalósítása iránt.
A munkaerő toborzás és felvétel, képzés, javadalmazás és előrejutás alapja a képesítés, a teljesítmény, a készségek és a tapasztalat.
Elítéljük a jogellenes, tisztességtelen vagy etikátlan foglalkoztatás valamennyi formáját, amely kihasználja a munkaerőt, rombolja a társadalombiztosítási rendszert, vagy adóelkerülésre szolgál, így pl. a bejelentés nélküli vagy „szürke” munkát, illetve fizetések visszatartását.
Célzottan elősegítjük a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését.
Gyermek és kényszermunka tilalma
Határozottan ellenezzük a gyermek-, rabszolga- vagy bármilyen formában kényszer-, kötelező, illetve megkötött munka mind közvetlen, mind közvetett alkalmazását.
Diszkrimináció és zaklatás
Nem tolerálunk semmiféle nemre, korra, etnikai, vallási hovatartozásra, vagy politikai beállítottságra vonatkozó diszkriminációt, elutasítjuk a zaklatás vagy durva bánásmód bármely formáját.
Senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés valamely érdekképviselethez való tartozása, vagy a munkavégzésével kapcsolatba nem hozható tevékenysége, beállítottsága miatt.
A közösségek és az érdekeltek bevonása
Tevékenységünk során hatással vagyunk a közösségekre, amelyekben működünk. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az érintett, helyi közösségek kapcsán bevonjuk a velünk kapcsolatban álló érdekelt feleket, és ezáltal is biztosítsuk, hogy üzleti tevékenységünk során megismerjük a véleményüket, abból tanulunk, és azt figyelembe vesszük.
Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy szükség szerint párbeszédet folytassunk az érdekeltekkel a tevékenységünket érintő emberi jogi kérdésekről. Hiszünk abban, hogy a helyi problémákat helyi szinten lehet a legmegfelelőbben kezelni. Elkötelezettek vagyunk továbbá amellett, hogy a helyi viszonylatban lényeges kezdeményezések révén gazdasági lehetőséget teremtsünk és előmozdítsuk a jó szándékot azokban a közösségekben, ahol működünk.
Egészséges és biztonságos munkahely
Elkötelezettek vagyunk a fizikai-szellemi egészség megóvása és fejlesztése iránt. A munkafeltételek kialakítása során figyelembe vesszük az emberi méltóság, a higiénia és az egészséges környezet alapvető követelményeit. Tiszta, biztonságos és egészséges munkakörnyezetet biztosítunk.
Környezettudatosság
Célunk a tevékenységünk természetes környezetre gyakorolt hatásaink lehető legkisebb mértékűre csökkentése. Erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy csökkentsük a nem megújuló energiaforrások (pl. földgáz) használatát, továbbá kiemelt figyelmet fordítunk a hatékony energiahasználatra, a vízkészlet és a biodiverzitás védelmére. Emellett célunk a káros anyagok, az emisszió (pl. CO2 kibocsátás) csökkentése, az Európai Unió 2050-ig kitűzött klimasemlegességi céljainak támogatása, a keletkező hulladék minimalizálása, illetve a körforgásos gazdaság erősítése és a hulladék újrahasznosítása.
Munkaidő, bérek és juttatások
Az iparághoz és a helyi munkaerőpiachoz képest versenyképes javadalmazást nyújtunk az alkalmazottainknak. Működésünk során teljes mértékben betartjuk a munkabérre, munkaidőre, túlórára és juttatásokra vonatkozó jogszabályokat.
Iránymutatás és bejelentési lehetőség az alkalmazottak számára
Elkötelezettek vagyunk az olyan munkahelyek létrehozása mellett, ahol értékelik és tisztelik a valamennyi munkavállaló között folyó nyílt és őszinte kommunikációt. Álláspontunk az, hogy működésünk helyétől függetlenül be kell tartanunk valamennyi vonatkozó munkaügyi és foglalkoztatási jogszabályt.
Amennyiben úgy gondolja, hogy ellentmondás áll fenn a politika szövege és annak a helynek az érvényes jogszabályai, szokásai és gyakorlatai között, ahol Ön dolgozik, vagy kérdése van a politikával kapcsolatban, forduljon a helyi vezetőség, illetve cégcsoport szinten a Masterplast Nyrt. Humán Erőforrás Osztálya felé. Amennyiben szeretné a politika esetleges megszegését bejelenteni, erre lehetőséget biztosít a Masterplast Csoport Visszaélés Bejelentési Felülete (www.masterplastgroup.com), melyen keresztül, elérhetőségei megosztását követően vagy akár névtelenül is élni lehet ezzel a lehetőséggel.
Elkötelezettek vagyunk a munkavállalók aggályainak kivizsgálása, kezelése és megválaszolása iránt, illetve bármilyen szabálysértés esetén a megfelelő helyesbítő intézkedés megtétele mellett.
Beszállítóinktól elvárjuk, hogy tartsák tiszteletben az összes általánosan elismert emberi jogot, beleértve a munkajogokat is, és elvárjuk, hogy ők is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy ezt a kötelezettségvállalást saját ellátási láncukban, azaz beszállítóiknál is érvényesítsék.
A beszállítókkal szembeni elvárásainkat a Beszállítói magatartási és etikai kódexünkben ismertetjük.