Ha már „Csapatunkban van az erőnk”, fontosnak tartjuk a rendszeres tréningek, izgalmas workshopok szervezését is.
Ha áramszünet, akkor csapatépítő!
Kihasználva a tervezett áramszünet okozta csendes, nyugalmas napot, szerveztünk egy összejövetelt a telephelyen. Ez a nap jó alkalmat szolgáltatott egy kis csapatépítésre, melyet ismerkedős játékokkal is színesítettünk, a napot pedig egy közös bográcsozással zártuk. A csapatépítők azért is hasznosak, mert ilyenkor olyan Munkatársak is minőségi időt tudnak egymással tölteni, akiknek a munkájuk során ritkán van erre lehetősége. A közös program után a Kollégák pozitív energiákkal feltöltődve vethették bele magukat újra a munkába.
Felhatalmazó vezető tréning
Vállalati kultúránk egyik új eleme a felhatalmazó vezetés. E vezetői stílus minél könnyebb megértésének, elsajátításának érdekében szerveztünk Kollégáinknak és Vezetőinknek egy tréningsorozatot, ahol különböző aspektusokból vizsgálhattuk meg a felhatalmazás gyakorlati lépéseit.
A felhatalmazás egy olyan eszköz, amely segítségével a vezető bevonja a Csapatot és annak tagjait külön-külön is a döntéshozatali folyamatokba, illetve részvételi lehetőséget is biztosít számukra, amely a Kollégák egyéni szakértelmére és ítélőképességére épít. Emellett növeli a Kollégák elkötelezettségét a Vállalat iránt, valamint javítja önértékelésüket és növeli a sikerhez való egyéni hozzájárulásukat.
Vállalati értékek workshop
A Masterplast vállalati kultúrája és értékrendje csak úgy lehet hosszú távon sikeres, ha az új belépő Kollégák is egytől egyig megismerkednek ennek történetével, gyakorlati megvalósulásával, és a mindennapjainkra gyakorolt pozitív hatásával.
Szervezetfejlesztési vezetőnk ezért rendszeres időközönként tart vállalati értékek workshopot az új Kollégák számára. Egy délelőtt, ahol a résztvevők különböző játékokon keresztül ismerhetik meg egymást, és az új munkahelyüknél követett értékeket, a vállalati kultúrát. A sokszínű gyakorlatokon keresztül könnyen megjegyezhetők ezek az alapelvek, a csoportmunkák során kidolgozott kérdések eredményei pedig még közelebb hozza a résztvevőket egymáshoz. Ezért lehetséges tehát az, hogy a workshop után könnyen ki tudnak alakulni szorosabb munkakapcsolatok is az új Kollégák között.
Onboarding nap
Idén nyáron tartottuk meg első onboarding napunkat, melyet hagyományteremtő céllal szeretnénk bevezetni a már meglévő tréningek, workshopok mellett. A nap során a résztvevők megismerkedhettek a Masterplast cégtörténetével, mérföldköveivel, illetve az üzletágakkal is. Betekintést nyújtottunk a gyártás és az értékesítés hátterébe, színesítve mindezt céges kisfilmekkel, látványos videókkal. Az informatív blokkokat játékokkal különítettük el, melyek célja a csapatszellem erősítése, illetve az egyéni erősségek felszínrehozatala volt. Az onboarding napot egy Kahoot kvízzel zártuk, amely nagy sikert aratott a résztvevő Kollégák körében.