20 éve a gyermekek egészségéért – Jubileumi díjátadó az MGYA-nál
Budapest, 2025. szeptember 8. – Idén ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA), amely két évtizede fáradhatatlanul dolgozik a gyermekek egészségének és jólétének támogatásáért.

Az ünnepi gála és díjátadó rendezvényen a Masterplast is képviseltette magát, ahol Ács Balázs, a Masterplast Nyrt. alelnöke és vezérigazgató-helyettese vette át a szervezet elismerő oklevelét és díját a vállalat társadalmi felelősségvállalásban nyújtott szerepéért.
A Magyar Gyermekmentő Alapítvány 20 éve
Az MGYA az elmúlt két évtizedben számos kiemelt programot indított, amelyek célja a gyermekek gyógyulásának, fejlődésének és mindennapi életminőségének javítása volt. Az alapítvány országos szinten működik együtt egészségügyi intézményekkel, civil szervezetekkel és vállalatokkal, így támogatva azokat a közösségeket, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre.
Masterplast Hungária Kft. mint támogató
A Masterplast Hungária Kft. számára fontos, hogy a gyártáson túl aktív részt vállaljon a társadalmi felelősségvállalásban is.
A Masterplast 2015 óta támogatja a Magyar Gyermekmentő Alapítványt – így az elmúlt években több mint tízmillió forint értékben járult hozzá orvostechnikai eszközök beszerzéséhez. 2025-ben pedig továbbra is folytatjuk ezt a nemes ügyet.
Köszönjük minden partnerünknek, aki velünk együtt támogatja a Magyar Gyermekmentő Alapítványt munkáját!
További információ az alapítványról: mgya.org
2025-ben is legyünk együtt gyermekmentők!

Kapcsolódó hírek
Aktuális hírekTörténetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Gyenge külső környezetben az alaptevékenység dinamikus növekedése biztosította a második negyedév sikerét
Elolvasom — Történetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Aktuális hírek20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon
A szerencsi üveggyapotgyár folyamatosan növekvő volumenben termel, exportpiacokon is megjelent, és bővülő termékportfólióval készül az energiahatékonysági beruházások következő hullámára
Elolvasom — 20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon
Aktuális hírekLogisztikai betekintő az I. István Technikum 11. osztályának
A jövő szakemberei megismerhették a Masterplast Hungária Kft. raktározási és fuvarszervezési folyamatait.
Elolvasom — Logisztikai betekintő az I. István Technikum 11. osztályának