A Masterplast is pályázik „Az év honlapja 2019” díjra
A Magyar Marketing szövetség már nyolcadik alkalommal szervezi meg a 2011-ben alapított digitális megmérettetést, Az Év Honlapja versenyt, melyben a szakmai zsűri az ország legjobb, honlapjait, kreatív és digitális megoldásait, applikációit, valamint influencer és közösségi kampányait keresi.

A szakmai zsűri több szempontból vizsgálja meg a benyújtott pályaműveket, melyeket később kategóriánként díjaz, ezzel Magyarországon elismeri, mint csoportjában legkiemelkedőbbet és ezzel a nevezettek erősíthetik hírnevüket.
A pályázat zsűrije a hazai marketing szakma kiemelkedő szereplőiből áll, akik a benyújtott pályázatokat több szempontból, mint Design, User Experience, Kreativitás, Reszponzivitás, illetve a kategóriának megfelelő tartalom alapján rangsorolják a pályázatokat, majd díjazzák az záró ünnepségen.
A zsűri elnöke Dr. Eszes István (BGE egyetemi tanár), illetve szakmai szempontból vizsgálják a műveket Béres Ferenc Attila (Hungária Média), Béres Szilárd (Media Sales), Bonyhádi Gábor (Codecool), Éles László (Infoartnet Kft.), Kolma Kornél (SAKKOM Interaktív), Lévai Richárd (Liftup), Mucsi Csaba (AmBudPek Kft), Somogyi Dóra (New Wave Media - Origo), Somogyi Péter (Evomedia Sales House), Szabó-Dudás Péter (Markweb Kft.), valamint Varga István (MMSZ).
A Masterplast a B2B kategóriában méretteti meg magát többek között olyan versenytársak mellett, mint az OTP eBiz, a Billingo és a Webeye. Az elmúlt másfél évben lezajlott vállalati weboldal portfólió megújítás kapcsán létrejött 11 új webfelület közül a pályázatra a masterplast.hu oldallal jelentkeztünk.
Díjátadó
A díjak átadására 2019. november 27-én az Extrában kerül sor. A díjátadó után a Magyar Marketing Szövetség által rendezett Évzáró Party-ra kerül sor, melyre meghívják az idei évi pályázókat is.
- díj
- masterplast
- pályázat
Kapcsolódó hírek
Aktuális hírekTörténetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Gyenge külső környezetben az alaptevékenység dinamikus növekedése biztosította a második negyedév sikerét
Elolvasom — Történetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Aktuális hírek20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon
A szerencsi üveggyapotgyár folyamatosan növekvő volumenben termel, exportpiacokon is megjelent, és bővülő termékportfólióval készül az energiahatékonysági beruházások következő hullámára
Elolvasom — 20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon
Aktuális hírekLogisztikai betekintő az I. István Technikum 11. osztályának
A jövő szakemberei megismerhették a Masterplast Hungária Kft. raktározási és fuvarszervezési folyamatait.
Elolvasom — Logisztikai betekintő az I. István Technikum 11. osztályának