Jubilleumi Családi Nap
Évről évre a nyár zárásaként Családi Nappal köszöni meg a Masterplast a dolgozók munkáját. Ez idén sem volt másképp, de mind e mellett, a cég negyedévszázados szülinapját is együtt ünnepelhettük idén.

Ehhez méltó programkínálatot sikerült a szervezőknek összeállítani, ahol a kis-és nagyobb gyermekek mellett, a felnőttek is találhattak izgalmas játékokat, versenyeket, műsorokat. Többek között volt billiárd foci, jósda, reflex fal és ninja pálya is, csakhogy a legnépszerűbbeket említsük. A programban szerpelt még egy Gálamérkőzés is, ahol az Old boys és a Young boys tagjai csaptak össze.

Mindeközben hét főzőcsapat szállt versenybe és kísérelte meg lenyűgözni a zsűrit finomabbnál finomabb falatokkal. Idén a Szlovák leányvállalatunk Felvidéki csapatának sikerült haza vinni a Masterséf címet, amit a Kuruc hadvezérek káposztájával sikerült megnyerniük.

Színpadi programokból sem volt hiány, a gyerekeknek a Pitypang zenekar tartott koncertet, a felnőtteknek pedig a Back II Black, valamint a TNT, később pedig DR. BRS szolgáltatta a talpalávalót.

Köszönjük Munkatársaink és Családjaink támogatását!
- családi nap
- masterplast
Kapcsolódó hírek
Aktuális hírek100 000 m³ XPS – újabb fontos mérföldkő a Masterplast gyártásában
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Masterplast XPS-gyártása: 2026-ban elértük a 100 000 m³-es gyártási volument.
Elolvasom — 100 000 m³ XPS – újabb fontos mérföldkő a Masterplast gyártásában
Aktuális hírekTörténetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Gyenge külső környezetben az alaptevékenység dinamikus növekedése biztosította a második negyedév sikerét
Elolvasom — Történetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Aktuális hírek20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon
A szerencsi üveggyapotgyár folyamatosan növekvő volumenben termel, exportpiacokon is megjelent, és bővülő termékportfólióval készül az energiahatékonysági beruházások következő hullámára
Elolvasom — 20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon