Új vezérigazgatóval folytatja a Masterplast
A mai nappal megszűnt Piry László vezérigazgatói megbízása és munkaviszonya a Masterplast Nyrt.-nél, a cég vezérigazgatói posztját augusztus elsejétől Nádasi Róbert, a vállalat jelenlegi gazdasági igazgatója tölti be. A Masterplast célja, hogy 2020-ra a régió vezető gyártó és disztribútor vállalatává váljon a szigetelési rendszertermékek piacán.

2018. augusztus elsejétől Nádasi Róbert, a cég eddigi gazdasági igazgatója veszi át a Masterplast Nyrt. vezérigazgatói posztját. Az új vezérigazgató 2010-ben csatlakozott a vállalathoz, gazdasági igazgatóként többek között felelős volt a pénzügy, számvitel, kontrolling és informatikai területek irányításáért, valamint a befektetői kapcsolatokért.
Nádasi Róbert a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett 1991-ben. Az üzleti szemlélettel rendelkező menedzser hét évet dolgozott PHILIPS Magyarország Kft. vezetőségében, majd közel 10 évig Johnson & Johnson Kft. gazdasági igazgatói pozícióját töltötte be.
„Piry Lászlónak köszönjük a közel két éves munkát, új szemléletet hozott a céghez és értékteremtő folyamatokat indított el és az igazgatótanácsban megvizsgáljuk a további stratégiai szintű együttműködés lehetőségét. A most bejelentett változás nem érinti a társaság irányítási alapstruktúráját, vagyis az alapító tulajdonosok elnöki és alelnöki pozícióban maradnak. Nagyon örülök annak, hogy a céget kiválóan ismerő, a csapatunkat 8 éve erősítő munkatársunk veszi át az operatív irányítást. Hiszünk abban, hogy az ő személye garantálja a hosszútávú hatékony és eredményes működést.” - mondta el Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. elnöke.
A Masterplast Nyrt. célja, hogy 2020-ra a régió vezető gyártó és disztribútor vállalatává váljon a szigetelési megoldásokhoz kapcsolódó termékek piacán. Ennek érdekében a múlt évben frissítette stratégiáját a cég, és kiemelt figyelmet fordít a termelési hatékonyság növelésére és az eredményesebb működésre. A vállalat tavaly ősszel bejelentett újabb, közel 6,7 millió eurós szabadkai beruházása révén olyan szegmensek számára is kínálhat majd termékeket, amelyek szorosan nem kötődnek az építőiparhoz. Az új, ipari divízió is fontos szerepet játszhat abban, hogy a társaság elérje a 2020-ra kitűzött 110 millió eurós bevételi és 7,5 százalék feletti EBITDA margin célkitűzést.
- 2018
- hír
Kapcsolódó hírek
Aktuális hírekTörténetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Gyenge külső környezetben az alaptevékenység dinamikus növekedése biztosította a második negyedév sikerét
Elolvasom — Történetének egyik legerősebb első félévét zárta a Masterplast
Aktuális hírek20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon
A szerencsi üveggyapotgyár folyamatosan növekvő volumenben termel, exportpiacokon is megjelent, és bővülő termékportfólióval készül az energiahatékonysági beruházások következő hullámára
Elolvasom — 20 év után újra jelentős üveggyapot-gyártó kapacitás működik Magyarországon
Aktuális hírekLogisztikai betekintő az I. István Technikum 11. osztályának
A jövő szakemberei megismerhették a Masterplast Hungária Kft. raktározási és fuvarszervezési folyamatait.
Elolvasom — Logisztikai betekintő az I. István Technikum 11. osztályának