KÉPES Pályaorientációs nap
A KÉPES program, azaz a Közösségi Értékteremtő Program 2013-ban jött létre és több mint 20 székesfehérvári vállalkozást tömörítve az oktatás fejlesztését tűzte ki céljául.
A Masterplast a kezdetektől a program támogatója, amelynek keretein belül már kilenc iskolában hoztak létre okostantermet, valamint számos iskola- és óvodaudvar, mosdó, szociális blokk újult meg az összefogásnak köszönhetően.
Az intézményekben vállalt felújítások, a társadalmi felelősségvállalási nap után most pályaorientációs eseménnyel bővült a megrendezett események köre – ez utóbbira 2022. november 21-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.
A nap során a felső tagozatosok számára nyújtottunk karriertanácsadást, elősegítve a jövőbeni sikeres munkaerőpiacra lépésüket. A diákokkal körüljártuk az álláshirdetésekben gyakran előforduló idegen eredetű kifejezések jelentését, a helyes kézfogás szabályait, illetve hasznos tippeket is kaphattak az önéletrajz szerkesztéséhez, fénykép készítéséhez.
Az előadás során megismert kifejezéseket egy keresztrejtvény formájában kérdeztük vissza a nebulóktól, majd a nap zárásaként a helyes megfejtéseket benyújtók között egyedi, a Masterplast által előállított ajándékcsomagokat sorsoltunk ki.
A KÉPES programban megvalósult karriertanácsadás után pozitív élményekkel és új ötletekkel tértünk haza, már alig várjuk a legközelebbi alkalmat, amikor újra csillogó szemű diákokkal találkozhatunk!


Utolsó módosítás:
Kapcsolódó oldalak
- #Nemluxustaska adománygyűjtő akció
- A Nagy Szülinapi Masterplast Keresztrejtvény
- Adventi Élménykalendárium
- Családi korizás
- Családi Korizás
- Családi Nap 2021
- Csapatépítők
- Évindító nap
- Fagyi nap
- Farmergyűjtés
- Föld Napja kvíz
- Hivatalosan is családbarát munkahely a Masterplast
- Human library
- Húsvéti sütizés
- Így tanulunk mi
- Játsszunk együtt!
- Játszunk együtt!
- Karácsonyi Ünnepség
- KÉPES Önkéntes Nap
- Közös adventi hangolódás
- Közös Töknapi sütizés
- Magyar Gyermekmentő Alapítvány kvíz
- Masterplast Könyvtár
- MASTERPLAST Munkatársi Közösség
- MasterRun
- Mikulásváró Mulatság
- Műanyagmentes július
- Nőnap 2022
- Palacsinta flashmob
- Pályaorientációs nap – Masterplast Központi Telephely
- Pure water without waste
- Szülinapi torta rajzverseny
- Teázzunk közösen!
- TESZ utcai futóverseny
- Töknapi sütizés
- Víz világnapja kvíz
- Zene világnapja